2014. június 25., szerda

Útvesztő

Egyik sarokban Krisztus
Másikban Prométheusz
Kihajló ág ha meghúzod
Szól la Musique és dúdolod
Kacér hangon incselkedve
Megcsap szárnyával egy lepke
Minden beszél
Hang és szó nélkül
Pimasz játék előtted
Búgó titok perdül
Szarvas nyúl visszahúz nehogy megoldd
A rejtett ajtó lakatját
Lásd halld és szagold

A labirintus zamatát


2014. június 22., vasárnap

Zsarnok

Türannisz

Ráncos szemmel foltos kézzel
Ősz hajszállal megöregedvén
Visszaemlékezek
Az eltűnt korra mikor a bőr
Még sima volt és patyolat tiszta
A haj nem volt fakóra mosva
Mikor láng égett a szívben
mely magát táplálta
És nem pusztított építeni akart
A hajdani hevesen égő tűz
az a fehér a legforróbb
Idővel megenyhült felaprózódott
szétterült
Önmagát nem táplálta többé
Úgy kellett neki a gyújtós
mint cigarettának a füst
Az egykori friss szólamok melyek
maguktól dőltek át az ajkakon
Mindegyik más színezetben pompázott
Évek múltán a sablon lett a sztár
Magukat ismételték és nem a világot
Ifjúként nem volt semmim
Üres voltam megtöltésre vágytam
Mohón faltam az ötleteket
a könyveket fel akartam emészteni
a múltat hogy szebb jövőt teremtsek
A nagy gondolatok ma már csak rám tapadnak
mint zsír a húsra

Elterülve jajjgatom a régi dalok hamis mását
S mint a moslékot a régi értelmet
Az utolsó cseppig felemésztem

Zavar

Zavar

Letűnt hajnalok homályos alkonyok
Köztetek fekszem hidegen betegen
Új napra várva régit visszavágyva
Merülök meg köhögök és rémülve igyekszem

Kócos vagyok nyakam körül sál
Testemen paplan és párna fejem alatt
Gyötör az ébrenlét a lápa fénye
A kontraszt Kint a sötét maradt

Fejemben nincs több gondolat
Lelkem tompa minta szellemem
Soha nem létezett volna Kalapáccsal
Ütnek sarlóval aratnak tűvel aztán összevarrnak

A teve tűjével vagy bátorsággal
hősiességgel vagy szabadsággal
Zavart vagyok ha néha napján arra gondolok
Nem jutunk előbbre a dolgokkal

Villanó kép

Villanó kép

Sejlő arckép rebben
A mélyből árnyékoltan
Felsejlik a magas égben
A tekervényesben egyedül

Porlad az agy, szilárdul a gondolat
Körbe futkároznak rémisztő árnyak
Te a fényt nézd mely utat mutat
Egyszerre vakít és vezet

Legyetek kedvesek

Legyetek kedvesek

Kedvességemmel hipnotizállak
Megtanítom neked vágyaimat
Kedvességemmel hipnotizálsz
hogy beengedjelek pedig nem hívtalak
Vagy mégis
Kedvességemmel szólítalak
Lépj be oda hova mást nem engedek
De csak akkor tedd ha ez jó neked

Ravasz

Ravasz

Megöltem az Alkotót
Szép lassan csöndben
Nem üvöltött nem sikoltott
Karom-nyom sincs tenyeremben
Mérgezés volt hosszú hónapok
Kemény munkájának eredménye
Azt hittem egyre jobban vagyok
De eme álom agyam szüleménye

Tükörben az Alkotó akár a képmás
Változatlan kiragadott pillanat
Felosztottam az időt nem tettem mást
Rend uralkodott akkor is a káosz alatt
Az értelem rendje volt az
Mi ma az élet rendje
És míg meg nem húzom a ravaszt
marad a szótlanság csendje